Véletlen ( novella )

­­­­­­­­­­­­­­

Biztonsági figyelmeztetés! Kérjük kedves utasainkat, csomagjaikat ne hagyják őrizetlenül. Az őrizetlenül hagyott csomagokat a biztonsági szolgálat elszállítja. Köszönjük – dörrent bele a repülőtér halk morajába a hangosbemondó erőteljes orgánuma.

A két férfi, fejüket leszegve, elmerengett. Csak ültek némán egymás mellett. Mindketten komoran bámultak maguk elé. Egyikük mellett egy kisebb méretű laptop táska hevert az ülésen, míg a másik férfi a kezét, egy enyhén kopott, fekete, gurulós bőröndön pihentette. Vártak. Csak ültek szótlanul a sötétbarna, műbőrrel bevont padon.

Hirtelen a bőröndös ember felemelte a fejét és a mellette ülő férfira nézett. Átható tekintete volt, a szemében lévő csillogás értelemről tanúskodott.

– Magának is késik a gépe? – kérdezte a bőröndös.

– Igen, körülbelül egy fél órát.

– Hova utazik?

– Londonba.

– Érdekes, én is oda utazok.

– Mi ezen az érdekes? – húzta fel a szemöldökét a laptopos.

– Maga szerint mennyi esélye van annak, hogy két, Londonba tartó ember, pont egymás mellé ül egy repülőtéren?

– Nem tudom, fogalmam sincs.

– Hát nem sok, az biztos – vonta le a következtetést a bőröndös.

A laptopos fickó egy komótos mozdulattal előhúzta a beszállókártyáját a belső zsebéből. Hosszú másodpercekig nézte, majd ennyit dünnyögött maga elé:

– Már megint ablak mellé.

– Hova szól a jegye? – kérdezte a bőröndös, meghallva a másik elégedetlenkedését.

– Az ablak mellé, huszonnégy A ülés. Utálok az ablak mellett ülni.

A másik elgondolkodott egy pillanatig, majd hirtelen ő is előkapta a zsebéből a beszállókártyáját. A csodálkozástól tátva maradt a szája.

– Hát, ez megdöbbentő – mondta álmélkodva.

– Micsoda? - kérdezte a laptopos.

– Az én jegyemen az ülésszám huszonnégy B. Egymás mellett fogunk utazni.

– Igen, úgy látszik.

– Látja, ez már tényleg döbbenet. Maga szerint mennyi esélye van annak, hogy nemcsak ugyanoda repülünk, hanem még egymás mellé is szól a jegyünk?

– Nem tudom, biztos véletlen – zárta le a beszélgetést a laptopos.

Mindkét férfi hallgatásba burkolózott. Ültek egymás mellett és vártak. A reptér monoton, szinte egybefüggő zajait, hirtelen, megint a hangosbemondó markáns hangja törte meg.

– Utolsó hívás London felé. Kérjük a British Airways hétezer-ötszáz-negyvenhatos járatának utasait, fáradjanak a tizennégyes kapuhoz. Köszönjük.

Szinte egyszerre nyúltak a poggyászaik felé. Egyikük maga mögött húzva a bőröndöt, míg a másik kézben fogva a laptop táskát, együtt elindultak a beszállító kapuk irányába. Végigsétáltak a hosszú folyosón, majd beálltak egymás mögé a sorba.

Pár perccel később, már mindketten a repülőgép fedélzetén voltak és a huszonnégyes üléssor előtt állva, a csomagjaikat gyömöszölték a tároló rekeszekbe. Miután végeztek, leültek egymás mellé, és bekapcsolták a biztonsági öveiket. Röviddel ezután, a gép lassan gurulni kezdett a kifutópálya felé. A bőröndös hirtelen a laptoposra emelte a tekintetét.

– Elnézést, milyen udvariatlan vagyok, még be sem mutatkoztam. Dresler Aurél.

– Tessék? – hökkent meg a laptopos.

– Mondom Dresler Aurél – nyújtotta a kezét a bőröndös.

– Maga csak viccel, ugye? – hebegett a laptopos, majd lassan megfogta a felé nyújtott kezet. – Én is Dresler Aurél vagyok.

Most a bőröndös döbbent meg.

– Ez hihetetlen – mondta csodálkozástól elhaló hangon.

– Igen, ez az.

– Mondja, maga szerint mennyi esély van arra, hogy két Dresler Aurél, egy és ugyanazon gépen tartózkodjon egy időben?

– Hát, ez már tényleg bámulatos véletlen – mondta álmélkodva a laptopos.

Ekkor váratlanul recsegni kezdtek a repülőgép hangszórói, ahogy a pilóta bekapcsolta a mikrofonját.

– Üdvözlöm önöket a British Airways Londonba tartó járatán. Dresler Aurél kapitány vagyok...