Szabadság ( novella )

Rémálomból riadt. Kinyitotta a szemét, egy mélyet sóhajtott, majd felült az ágyban és megdörzsölte a szemét. Cudarul érezte magát. Fájt a feje és a dereka is erősen sajgott. Nem valami kényelmes ez az ágy, futott át az agyán, miközben nyomogatta a fájós testrészt, de kínjai továbbra sem enyhültek.

Felállt, pár percig csípőkörzést végzett, azután a fejét ingatta jobbra, balra. Nyaka minden egyes mozdulatnál hangosan roppant. Abbahagyta a mozgást és elmerengett egy darabig, majd hirtelen felderült az arca. Délután sétál egyet, ha szép idő lesz. Odalépett az ablakhoz, kinézett és örömmel konstatálta, hogy egyetlen felhő sincs az égen. Ez az én napom, gondolta, és legbelül mosolygott. Mindebből kívülről persze semmi sem látszott, arca továbbra is egykedvű maradt. Nézte a vakítóan fényes napot és megerősödött benne az elhatározás, hogy délután sétál egyet. Ez már biztos.

Egy halk nyögés kíséretében visszaült az ágyra és megtapogatta továbbra is nyilalló derekát. Tekintetét végighordozta a falakon, majd percekig az ablakot bámulta. Nézte a fényt, ami kívülről utat törve magának, meg sem állt a szürke kőpadlóig. Szemeiből szomorúság áradt. Gondolatai térben és időben már messze jártak. Eszébe jutott feleségének mindig zsörtölődő arckifejezése, lányának szelíd, kedves mosolya. Be-bevillantak képek családi ebédekről, ahogy vidáman, „ádáz villa csatát” vívtak egy-egy cseresznyéért. Annyira élethű volt a családi idill, hogy egy mély sóhaj alkalmával, szinte érezni vélte az otthoni rántott hús semmivel sem összetéveszthető illatát.

A zárkaajtó kémlelőnyílásának halk, rideg kattanása zökkentette ki az ábrándozásából.

– Ebéd! – kiáltott be egy smasszer határozott hangon és benyújtott egy vékony tálcát rajta egy fémtállal, a szűk nyíláson.

Elvette az őr kezéből az ebédet, leült és megkóstolta a cseppet sem ínycsiklandó, krumplipürére emlékeztető valamit. Undorító, keserű íze volt, akárcsak a tegnapinak, vagy a tegnapelőttinek. Fanyalogva, rosszkedvvel látott hozzá, mert közben arra gondolt, ha nem derül fény az igazságra, még hónapokat tölthet el itt. Most csak egyvalami vigasztalta: az idő szép és délután sétálni megy...